A covid fertőzésen átesettek egy részének még a hivatalos gyógyulásuk után fél-egy évvel is vannak panaszaik, amelyeknek gyakran része a hajhullás is.
Az akut koronavírus fertőzés lezajlása után fennmaradó, hosszú covidnak is nevezett tünetegyüttes sajnos nagyon változatos lehet. A láz elmúltával sokaknál akár egy évig is fennmarad a fáradtság érzés, amelyhez gondolkodási nehézségek, depresszió, ízületi fájdalmak, alvászavarok, a fizikai aktivitáskor jelentkező nehézlégzés, szédülés, illetve ízérzékelési problémák és szagláscsökkenés is társulhatnak.
Poszt-covid hajhullás
A hajhullás azért lóg ki egy picit a hosszú covid tüneteinek sorából, mert a többi panasszal ellentétben az akut fertőzéses szakaszban általában még nyoma sincsen, inkább a későbbi hetekben, sőt hónapokban jelentkezik. A nőknél és a súlyosabb betegségen átesetteknél gyakoribb a poszt-covid szindróma kialakulása és esetükben még a hajhullás is komoly lelki traumát okoz.
Hosszan tartó fertőző, lázas betegségek után a hajhullás nem ritka jelenség. A súlyos fertőzések nyomán kialakuló hajproblémák oka lehet a szervezetben fennálló gyulladásos állapot, a megbetegedés okozta fizikai és lelki stressz, illetve a betegség leküzdése során a szervezet energiaszintjének, vitaminraktárainak megfogyatkozása. A betegségek utáni fokozott hajvesztés hónapokon keresztül, sőt akár több, mint fél éven át is tarthat.
Erős hajhullás esetén mindenképpen érdemes vérvizsgálatot csináltatni, akkor is, ha a koronavírus fertőzést követő egy-két hónapban jelentkezik. Még több poszt-covid tünet egyidejű fennállása mellett is előfordulhat ugyanis, hogy a fertőzés után jelentkező hajhullás valamilyen más elváltozást, például pajzsmirigy problémákat, vashiányos vérszegénységet, esetleg krónikus gyulladást jelez.
A hosszú covid vezető tünetei közé tartozó krónikus fáradtság, alvászavar és depresszió egyébként is nagyon megviselik az érintetteket, a csomókban hulló haj pedig csak tovább fokozza elkeseredésüket ebben a nehéz élethelyzetben. A kutatások szerint a lehetőségeikhez képest könnyű mozgás és vitaminkúra csökkentheti a panaszokat. Az egészséges hajnövekedéshez szükséges legfontosabb vitaminok közé tartozik az A-, a C-, a D-, az E-, a H-, a B5-vitamin és a folsav, az ásványi anyagok közül pedig vasra, cinkre, szelénre, szilíciumra, rézre, kalciumra van leginkább szükség. A szervezet erősödéséhez csakúgy, mint a hajhagymák működéséhez a fehérjéket alkotó aminosavak is elengedhetetlenek.
VARGA hajcseppek hajhullás ellen – vitaminkúra a fejbőrön át
A VARGA hajhullás elleni cseppek 19 gyógynövény magas tápanyag tartalmú kivonatával segítik az intenzív hajhullás megszüntetését és serkentik a hajnövekedést. A gyógynövényekben található vitaminok, aminosavak és ásványi anyagok sokasága a fejbőrbe masszírozva szívódik fel. A speciális gyártási eljárásnak köszönhetően a készítmény magas koncentrációban tartalmazza a hajhullásra, a haj erősítésére és a fejbőr megnyugtatására évezredek óta használt gyógynövények értékes hatóanyagait. A VARGA hajhullás elleni cseppek a szájon át szedett vitaminkészítményekkel egyidejűleg is alkalmazhatók, mivel nem a teljes szervezetben, hanem közvetlenül a hajhagymáknál hasznosulnak.